Ancelotti képes a, hogy edzőként harmadik klubjával is meg nyerje a Bajnokok Ligáját?

Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasz.

Bayern München (német) – Arsenal (angol)

 

A két csapat összecsapása már-már klasszikusnak mondható hiszen már nyolc mérkőzés vívott egymás ellen a két csapat  a Bajnokok Ligájában a korábbi évek során.  Ezek összesített eredménye 4-4 azaz mind két csapat négy győzelemmel áll egymással szemben.

Az londoni együttes a csoportja első helyén végezve zárta az őszi csoportmeccseket a PSG-t megelőzve.

A Müncheni alakulat az Atletico Madrid mögött a másodi helyet elérve várta, hogy kit kapnak ellenfélnek.

Ne feledjük, hogy a Bayern München kispadján Carlo Ancelotti ül aki játékosként és edzőként egyaránt elhódította már a BL trófeát edzőként ráadásul két különböző csapattal (Milan,Real Madrid) és a sorozat legnagyobb trénerei közt emlegetik.

Carlo Ancelotti
 

Ezzel szemben a Londoniak minden évben csak remélhetik, hogy idén sikerül megismételni legalább a döntő elérését amely utoljára 2006-ban sikerül ahol a Barcelona együttese 2-1 végeredménnyel múlta felül Wenger csapatát.

Arsene Wenger

A Londoniaknak kedvezhet, hogy a párharc második meccsét hazai pályán játszhatják így egy idegenben szerzett gól nagyot javíthat a tovább jutási esélyeiken.

A mérkőzés első összecsapását február 15.-án játsszák az Allianz arénában.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!