Sikerül a Premier League gyengélkedése után Guardiolának a BL-ben dobbantania?

Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasz.

 

Manchester City (angol) – Monaco (francia)

Vajon Pep Guardiolának sikerül az ami az elődjének Manuel Pellegrininek célkitűzése volt mikor az angol egyesülethez igazolt, elérni a legrangosabb európai klub foci fináléját a BL döntőt?

Pep Guardiola

A Manchesteri alakulatot a tavalyi évben a kupát nyerő Real Madrid ejtette ki az elődöntőben. Egy gól döntötte el azt a találkozó a Bernabeuban.

A nyáron edzőváltáson át ment csapathoz igazolt az eddig szebb napokat is át élt Guardiola akivel a City a hazai bajnokságban a Premier League-ban nem remekel és csak a táblázat ötödik helyén tanyázik. Érdekes találkozónak indul ez a párharc amit a City haza pályán kezdhet meg.

Egyértelmű találkozónak tűnhet ez az összecsapás de a párharc másik tagja a Monaco a saját bajnokságában Ligue1-ben vezeti a táblázatot a Nice és a PSG ellőtt.

AS Monaco csapa

A Monaco a csoportjában  a Leverkusen a Tottenham és a CSZKA Moszkva  csapatát megelőzve lett csoport első ezzel jelezve, hogy igen is számolni kell velük az egyenes kiesés szakaszban.

A mérkőzést február 21.-én rendezik meg Manchesterben, nem szabad kihagyni egy ilyen csemegét a foci rajongóknak.

Saját véleményem szerint az egyik nagy meglepetés csapata lehet az ide kiírásnak a Monaco amely csapat korábban már a BL döntőt is megjárta.

Lehet,hogy az ide kiírásban meg ismétli ezt a hatalmas barvúrt?

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!