Elemzés a soron következő BL gigászok összecsapásáról.

Paris Saint-Germain (francia) – Barcelona (spanyol)

A párizsi egyesületet 2011-ben megvette egy katari sejk Nasser Al-Khelaifi a francia fővárosi csapat nem a legszebb időszakát élte ekkoriban. A sejk viszont olyan anyagi támogatással érkezett, hogy ennek köszönhetően négyszer egymás után haza bajnokságának az élén végzett (2013,2014,2015,2016).

A Bajnokok Ligájában pedig az elődöntőig verekedte el magát ám innen egyszer sem sikerül a döntőbe jutniuk.

Nasser sejk nem titkolt vágya, hogy a klubbot eljutassa Európa csúcsára és megnyerjék a sorozatot.

Nasser Al-Khelaifi 

Ezt olyannyira komolyan gondolja hogy olyan játékosokat sikerült a  a PSG-nek igazolni mint Marco Verratti, Thiago Motta, Javier Pastore, Ángel Di María,Edison Cavani.

 

PSG 2015 bajnoki cím ünneplése közben

 

A nyáron a Sevilla csapatát elhagyó Unai Emery irányítja a méltán neves keretet. Emery mester nagyon jól ismeri az Európai kupákat hiszen a Sevillával több alkalommal végzett első helyen a második számú európai kupában az Európa Ligában.

Komoly ellenfél lesz a katalóniai együttes számára és haza pályán minden erejükkel azon lesznek, hogy a barcelonai visszavágóra előnnyel utazhassanak.

A Barcelona csapatát azt hiszem senkinek nem kell bemutatni.

Azt amit az elmúlt tíz évben elért csapat nagyon sokáig nem fogja senki meg ismételni.

Barcelona csapata

A számtalan haza és európai kupasiker mellett egy olyan játékost is magáénak tudhat mint Leo Messi. A négy aranylabdát nyerő játékos minden pályán minden ellenféllel szemben különbséget tud teremteni. A legfontosabb pillanatokban a legnagyobb nyomás alatt is zseniálisan tud játszani és csapatának megnyeri a mérkőzést.

Leo Messi

Messi mellett a csapat másik húzó embere Luis Alberto Suarez aki mióta a Katalán fővárosba igatolt bomba formában játszik 80 bajnoki mérkőzésen 71 gólt szerzett.

Luis Suarez

A csapat harmadik sztárja az elmúlt időszak legnagyobb Brazil sztárja Neymar akit sokak arrogánsnak és nagyképűnek tartanak de el évülhetetlen  érdemei vannak csapata sikerében. A párizsiak első számú feladata lesz a három támadót megállítani és akkor esélyük lehet a következő körbe jutni.

 

Luis Enrique csapa az egész bajnokság esélyesei közé tartozik és mindenképpen ők az összecsapás favoritjai de egy pillanatra sem hagyhatnak ki az összesen 180 perc játékidő során.

Ennek a foci csemegének az első felvonását február 14-én játsszák.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!